A célról

Mit bánom én, hogy érdemes

vagy céltalan a dolgom?

Patak vagyok: kérdjem-e, hogy

habomat hova hordom?

Harcolok: nem tudom, kiért

és nem tudom, ki ellen.

Nem kell ismernem célomat,

Mert célom ismer engem.

Weöres Sándor

Az út és a cél viszonyáról tanúskodik Weöres hitvallása, arról szól, hogy az élet természetéből fakadóan egy célt követ: maga az út a cél. A vers célba találó gondolatainak a sodrása alól nem tudom kivonni magam, mert annyira egymáshoz tartoznak, mint a kirakós játék darabjai.

 Weöres Sándor verseit, mondókáit ki nem szereti? Úgy tűnik, hogy egyszerűen érzi, hogyan kell megszólítani a gyerekeket és a felnőtteket. Tanító nekem ez a vers, mert az életünk folyamatát mutatja.

Mikor a természetben sétálsz az út hol könnyű, hol akadályok nehezítik. Meríthető belőle amennyire szükségünk van és a ráérős séta jutalma, hogy elméd megpihen és kitisztul. Ugyanígy az életünkben számtalan tapasztalat és megértés rejtőzik és belátjuk, hogy a helyzetért mi tehetünk a legtöbbet. Lényegében haladsz és idővel megfogsz érkezni oda ahová szeretnél elengedve a túlzott a köröket.

Nemrég olvastam F. Eugen Herrigel (1953): Zen az íjászat a művészetében című könyvét. Bár a könyv a Zen buddhizmusról szól, de egyben pontos leírása annak folyamatnak is, amin keresztülmész, ha az Alexander- technikát tanulod. Ez a könyv egy önéletrajzi beszámoló egy nyugati filozófiát tanító német professzorról, aki Japánba költözött, hogy tanulmányozza a Zen buddhizmust. azt javasolták neki, hogy ne az elméleti filozófián, hanem a virágkötészet, a tea szertartás, a kalligráfián vagy más művészeti formán keresztül közeledjen a zenhez. Az íjászatot választotta, amiben volt némi tapasztalata, mert előtte nyugati íjászattal foglalkozott, de hamar rájött, hogy teljesen újra kell tanulnia, hogyan lője el a nyilát. Egyrészt azért is, mert a Japán íjak nagyobbak és nehéz vele lőni. Erővel próbálkozott célba juttatni a nyilat. Herrigel minden erővel próbálkozott, de a hatalmas feszültség hatásra keze imbolygott és nem tudott lőni. Hogyan lehet elengedni ezt az erőt?  „Azzal, hogy elengeded magad” -mondta neki a tanító-. ” Én vagyok az, aki feszültséggel húzza az íjat vagy az íj von be engem a feszültség állapotába”? Mi a cél? „A cél az, hogy magad mögött hagysz minden, ami jelen esetben a feszültséged” – mondta a tanító-. Herrigel sok évet töltött a mesterével, megtanulta, hogyan lehet kiegyensúlyozott szabad és egyszerre lesz a célzó és cél, vessző és találat. „Azt hiszem, értem, mire gondolsz az igazi cél a belső cél, amelyet el kell érni. A külső cél nélkül, vagyis nem számít a korong. Az íjász cél nélkül lő, ha eltalálja a korongot az csak a megerősítése annak, ami belül zajlik”.

Ez a rendkívüli könyv is egy út, amiben a szerző eljutott oda, nem csupán lőni kell, hogy eltalálja a célpontot, hanem ki kell vennie a feszültséget (lehet fizikai vagy szellemi) a cselekvéséből, még a célzás gondolatát is mellőznie kell. A gyakorlás által magában elért egy olyan minőségi egyensúlyt, aminek a hatására maga mögött tudta próbálkozásait, és maga lett az íj, a nyíl és a cél.

Egy pillanatra, ha becsuknád a szemed és fényképet készítenél életed útjának egy pillanatáról, anélkül, hogy minősítenéd mit látnál? Ha lenne egy hátizsákod, ami vágná a vállad mit tennél vele? Ha sziklát látsz magad előtt mit tennél vele?

Az Alexander-technika megtanít arra, hogy a körülötted történő eseményekre másként reagálj, egyszerűen és természetesen. Mint pld. úgy, hogy Megállsz! A hátizsákodból ki tudod venni egy nehéz, régi hátráltató szokásodat. A sziklát véső és kalapács nélkül is felfedezheted. Megszakítod az áramkört, azért, hogy ne feszülj rá fizikailag, ami visszahat a gondolataidra és fordítva. Rálátva magadra bárhol bele tudsz nyúlni a folyamataidba és idővel eljutsz oda ahová szeretnél. Az út a cél.

A változás előrejelzése zavaró lehet, különösen azért, mert az ismeretlen nem nyújt olyan biztonságot, mint a rutinjaink. A változások mindazonáltal a természetes előrehaladás folyamata és ritkán szüntethetjük meg. Például amikor az évszakok megváltoznak, azok nem tesznek bizonytalanná bennünket. Valójában sokan várjuk, hogy mit kínál az új szezon és elfogadjuk azt, amit a természet felkínál.

Ha a változásra az élet folyamataként tekintünk, csökkenti annak az érzetét, hogy nem tartjuk irányításunk alatt azt, melyet gyakran a bizonytalanság kísér. A jó sem a rossz idő nem tart örökké. Az egyensúly megtalálása segít kibírni mindkettőt. Sőt megválaszthatjuk, hogyan reagálunk a változásokra. Ahelyett, hogy megpróbálnánk ellenőrizni a változásokat, előnyt élvezhetünk annak felismerésében, megvizsgálásában és meghallgatásában, amit az mond nekünk.

Akik eljönnek Alexander-technika órákra azért teszik, mert észreveszik a test változásait. Általában valamilyen fájdalmat éreznek vagy valaminek a javítása érdekében tesznek előrelépést azért, hogy újra együttműködjenek a testükkel. Felismerve ezeket a tüneteket és meghallgatják min kell változtatniuk.

Amikor fájdalom van hallgatunk a testünkre, de miért állunk meg csak észlelni, amikor a fájdalomjelzések valójában figyelmeztetnek minket?

Gyermekek már születésüktől fogva foglalkoznak a testükkel. Az újszülöttek kíváncsian fedezik fel lábujjaikat, később szeretettel mondják ki testrészeik nevét. Fejlődésük során a csecsemőket felvidítják, amikor feltérképezni kezdik testüket és kisgyermekeket ujjongva tapsolják a szüleik amikor megteszik az első lépéseket. Később az óvodában dicsérik, amikor mozognak a testükre gondolnak és mikor megismerik a személyes terüket. Nem meglepő, hogy mikor leesnek vagy megsérülnek, még akkor is, ha a fájdalom nem súlyos, nagy üvöltést végeznek belőle, mert megtanulják tisztelni a testüket.

Miért veszítjük el a tiszteletet a testünkkel, ha felnővünk? Testünkről felnőttként nem beszélünk, hacsak nem hivatkozunk valamire, amelyet felületesen észlelünk, például fogyásról, izomgyengeségről vagy fitneszről. A felületességet arra értem, hogy nem engedjük meg magunknak egy diszkurzust arról, amely valójában megvizsgálhatja, hogy a testünk hogyan változik. Miért kell várnunk, amíg testünk figyelmeztet minket a fájdalomra, hogy odafigyeljünk? Ezenkívül miért asszociáljuk a test teljesítését vagy kudarcát a fogyással, izomtónussal?

Mindazok, akik Alexander-technikával kezdenek el foglalkozni, az első kérdés, amit feltesznek, hogy a módszer segít-e számukra a hátfájásban. Megjavítja a testtartást? Mennyi idő teli? Milyen gyakorlatot végezzek? A válasz nem egyszerű erre a kérdésre. Először is fel kell ismernünk azokat összefüggéseket, amik egyensúlyhiányt okoztak a szervezet működésében. A szokás kialakulása is időbe telt és időbe telik, hogy megtanuljuk, hogyan kell újra a testünket hatékonyan használni. A mit tehetünk a fájdalom és a probléma megoldása érdekében kérdésekből eljuthatunk, a mit ne tegyünk kérdésig így elindulhat a vizsgálódás folyamata. Fizikai és szellemi állapotunknak megfelelően újból felébredhetnek a régi szokások, de tanulhatunk új szokásokat. Szóval van, hogy olykor a régi szokás ad biztonságot és komfortot, de az új dolgok tanulásával van lehetőség másképp reagálni és felismerni, hogyan reagálok a külvilágra és közben jó, ha közben benne vagyunk a testünkbe is. Rajtunk múlik milyen irányba megyünk és ehhez tudunk kell a testünkre hagyatkozni, hogy létrejöjjenek olyan változások, amire támaszkodhatunk. Az elindulás és a haladás olykor nagy probléma, a folyamatban levéshez meghatározzuk az irányt, és közben tudok döntéseket hozni felismerni a lehetőségeimet.

Sok olyan megközelítés van, aminek a fókuszában az izmok regenerációja, lazítása mellett az izomerősítésre helyezi a hangsúlyt. Alapvetően ezek az izomegyensúly korrigálását, a rossz izomműködést és a testtartás javítását célozzák meg. Izomegyensúly és a testtartás egymásra hatással van. A testmozgással erősítéssel aktívan karban lehet tartani az izmokat, ha már egész nap a monitor előtt görbülünk, de az izmoknak azt a képességét, hogy egészséges testtartást támogató fenntartható állapotát meg lehessen tartani erre csekély az esély, ha csak erősítjük vagy lazítjuk.

Van, hogy sokan ezért járnak edzőterembe, mert úgy vélik, hogy meg kell erősíteni az izmokat. „Gyenge a has izmom”, „Rossz a testtartásom”, ”Nem tudok kényelmesen ülni, mert gyenge a hátam” gyenge a nyakam…Az gondolják, hogy az erősítés megoldja a problémát. Rövid távon ez néha segíthet. Az edzőteremben végzett gyakorlatok még több feszültséget tudnak okozni, sőt az gondoljuk hogy nem teljesítünk eleget és még keményebben dolgozunk főleg, ha kezdetben volt némi megkönnyebbülés vagy siker. A jó hír az, hogy fitnesz edzés egyre inkább az egész test felé orientálódik, ám az általános vélemény továbbra is az, hogy még több erőfeszítéseket kell még inkább, még többre fordítani. Holott megtanulható, hogyan lehet visszaszorítani a túlzott izomfeszülést és jól koordinált mozgást. A jól koordinált erőkifejtés csökkenti a feszültség/ gyengeség dinamikáját.

A lényeg az agy és az izmok koordinációja, és erről úgy tűnik kevesen beszélnek.

Gondoljuk például arra jelenségre, ha túlságosan felhúzzuk a vállunkat vagy oly mértékben feszítjük, hogy észre sem vesszük. Az érzékszervi érzékelés folyamatos romlása és az idegrendszer és az izom kapcsolat idővel jelentősen romlik, és ez hosszú távon ki fog hatni az izomegyensúlyra és a testtartási rendszerre. A szokások által berögződött izomfeszülés hatására, az izmok nem képesek megnyúlni, ezért a megfelelő felételeket kell biztosítani a működésére.

F.M. Alexander egyik nagy felfedezése az izomműködésnek az elve volt, ami az jelenti, hogy a természetes izomtónus fenntartásához az izmok aktiválják a nyújtási reflexet. A nyújtási reflex pedig akkor működik, ha az izom megfelelően hosszú és bennünk lévő érzékelők érzékelni tudnak. A fej-nyak-törzs dinamikus kapcsolata központi irányítása szervezi az egész izomrendszert, és a nyújtási reflexeket. Az izmoknak ezt a funkcióját, hogy újra érzékenyen reagáljanak a hosszban történt változásokra, az Alexander-technika használatával tudjuk megteremteni.

Az izmok erősítése és nyújtása azért bizonyul kevésnek, mert nem képes helyreállítani azt az állapotot, hogy felébressze az izmokat a helyes működésre. Az izomműködés egészét újra kell igazítani a megfelelő hosszúságú izmokhoz, amitől javul az érzékszervi érzékelésünk, ami feszült izmom esetében kétséges, mert az érzékelési bemenet torzult.

Vegyük példának egy masszőrt, aki munkája miatt erősen igénybe veszi egyes testrészeit. Gyakran emeli a vállát, és közben erőfeszítéseket végez. Az egész teste behúzza a tevékenységébe, és ha egész nap így van, a munkája és megszokása miatt, csak idő kérdése, hogy görnyedt lesz a háta, és ha ezen ponton elkezd gyakorlatokat csinálni a rosszul koordinált feszes izomzatára, még jobban felerősítheti a problémáit. Ezért a testrészeket össze kell hangolni az egészhez, vagyis a nyakkal, törzzsel és a tartóizmokkal együtt egy szabad működő rendszer feltételeit kell megteremteni. A test tapasztalja, és az idegrendszer alkalmazkodni az új helyzethez, és kezdi az megszokni így apró lépesekkel el lehet érni változáskat.

Egy sportoló megtanulja szükségtelen feszültségeket okozó szokások nélkül, egy finomabb egyensúlyban befolyásolni tudja reakció készségét, és a sérülések megelőzését úgy, hogy a megfelelő izomhossz segíti az ízületek mozgástartományát így támogatják az izom összehúzódását és reakciós képességét.

A szokások megváltoztatása hatékonyabb, mint egy rosszul koordinált kemény fizikai edzés. A keményebb munka erősíti a rossz szokásokat. A gyengült vagy feszes izmok a szokások miatt alakulnak ki és a specifikus gyakorlatokra alapozott edzés is a normális izomtónus/hosszú izomtónus visszaállítást követően lehet elkezdeni.

Az Alexander-technika segít abban, hogy azok az izomcsoportok, amik elfelejtették, hogy tudják fenntartani támogató funkciójukat azok összehangolódjanak úgy, hogy stabilizálódjon az izom-idegrendszer kapcsolat, és a megjelenő kompenzációs minták(szokások) tudatos észlelésével megakadályozásával javítsa az izom működését. Használd Alexander technikát bármilyen tevékenységben, menj, így edzeni, tornázni többet fog érni!

Bizonyára mindenki számára ismert az a jelenség, hogy gondolkodásunk hatással van a fizikai állapotunkra. Ingerek kétségkívül érnek minket, és ha az ember benne van egy folyamatban a mozdulatok és testtartás kifejezi érzelmi állapotunkat. Nem kell ehhez szakembernek lenni, hogy csak az utcán közlekedve észleljük, hogy a sétáló emberek között mennyiféle sajátos testformát és tartást láthatunk. Fejüket lógató, az életüket a vállukon hurcoló görnyedt emberek. Hasonlóan akár egy szorongató nehezen kezelhető stresszes helyzetben is tapasztalható, hogy az idegrendszer beindít egy csomó reakciót. A stressz lefolyását tekintve a szervezetben elindít különböző reakciókat, és ami ezek közül a legérdekesebb, hogy hormonális szinten is.

Erről a szorongató és nehezen kezelhető helyzetekről készített kutatást Amy Cuddy szociálpszichológus. Az egyik ilyen kutatása az volt, hogy az egyetemi hallgatók stresszhormonjainak (kortizol) szintjét vizsgálta úgy, hogy a résztvevők egy megadott ideig magabiztos (nyitott, domináns) illetve gyenge (zárkózott) pózókban töltöttek. A rövid idő is ellengendő volt arra, hogy az első esteben megnőtt az önbizalmuk, és megemelkedett a szervezetükben az adrelanin szint a kortizol szint csökkent. A gyenge pózok alatt pedig pont az ellentétje történt.

A sportoló amikor befut a célba ösztönösen győzelmi testtartásban kitárja a karját, és ha ezekbe a testtartásokba rakja magát az ember stresszes helyzetekbe akkor kémiai szinten átalakítja ezeket a folyamatokat pár perc alatt. Az, hogy egyes emberek milyen módon tudják irányítani a figyelmüket befelé, és a figyelme ne szűküljön be annyira, hogy egyben tudjon figyelni kifelé is, az lehet rutin kérdés, de ki lehet belőle jönni nem kell egy kontrolálhatatlan helyzetig eljutni.  Ez a kutató pontosan azt mondja, hogy ezekben a testtartásokban egy ideig vagyunk akkor azzá válunk, vagyis, ha kifelé magabiztosságot mutatunk azzá is vállunk, és ha nem izgul akkor laza tud lenni az ember, de ha azt mutatja kifelé, hogy tuti nem fogom megcsinálni akkor hormonálisan is és az egész test így fog viselkedni. Ha valaki a testében otthonosan mozog hamar megtanulja magát irányítani, de valaki csak tudatosítja magában, hogy ezt a helyzetet ő választotta és helyén tudja kezelni kognitívan. Legjobb, ha minkét oldalt nagyító alá tesszünk.

A stressz evolúciósan nem egy negatív dolog, mert fontos reakció, hogy előre vigyen minket. Az ingerek folyamatosan érnek minket, és ezkere adott nem specifikus válasz a tartós feszültség és ennek megakadályozása okozza a stresszt.  

F.M. Alexander azonban „felfedezte”, hogy a testünk felhasználásának rendkívüli hatása van a képességünkre, hogy pontosan érzékeljük a körülöttünk lévő világot, valamint érzelmi és fizikai egészségünket. A jobb testtartás az Alexander Technika gyakorlásának az egyik eredménye, de ezen felül technikával való együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy megváltoztassuk a nem kívánt viselkedési mintákat. Önmagunkra fordított figyelemmel megakadályozzuk, hogy ne tekerjünk bele magunkat az adott szituációba, mert ha nincs rés a pajzson, akkor mint láttuk hormon szinten lavinaként elindul a folyamat.  

Az Alexander-technikával ráláthatunk a bennünk zajló eseményekre és nem szolgáltatjuk ki magunkat a helyzeteknek. Nem biztos, hogy minden helyzetben folyamatosan meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat, mert vannak olyan nem várt események, ami miatt nem tudunk kapcsolódni a testállapotunkhoz, de az Alexander-technika használata képessé tessz minket arra, hogy stresszes helyzet után helyreállítsuk a folyamatokat, mert a nehézség akkor kezdődik, hogy nem vesszük észre azt, hogy elveszett az a képességünk, hogy megújítsunk a reakcióinkat helyzet és helyzet között. Az Alexander-technika képessé tesz minket erre, hogy tudatosan bele nyúljunk a folyamatba, és amint testünket és izomtónusunkat megváltoztatjuk az visszahat ránk ezáltal kiegyensúlyozottabb hangulatot és jobb képességet eredményez azon kihívások kezelésére, amelyeket az élet ránk vet.

A félig fekvő helyzetet, noha nem F.M. Alexander fejlesztette ki, de mindenki, aki az Alexander-technikával él egyetértett abban, hogy nagyon hasznos. Amikor elkezdte az Alexander-technikát tanítani széken dolgozott tanítványaival csak később vezette be a foglalkozásokba szervesen az „asztali munkát”. Akkoribban nem volt ilyen sok fizikailag és szellemileg túlterhel ember, mint manapság. Ezzel szemben ma már a modern életkörülmények jelentős terhet rónak az életünkre. Nem természetes körülmények között élünk, ezért az Alexander-technika segít abban, hogy jobban hatékonyabban és egészségesebben érezzük magunkat a testünk természetes működésében.

Ha elfáradunk vagy izmaink befeszülnek lefekszünk, akár ilyen módon vagy másképp. A túl feszített izomműködésről mindenkinek van elképzelése, hogy mi okozza. A mély feszültségről azt gondoljuk, hogy valami baj van, ha izmaink érzelmek hatására a stressztől megfeszülnek. Ilyenkor legtöbbünknek meglehetősen nehéz magukról konstruktívan gondolkodni. Ha pédául fáj a hátunk és lefekszünk, és elkezdünk csak a hátunkra összepontosítani, akkor speciálisan csak egy terület feszültségmentesítésre irányulnak gondolataink. Azt gondoljuk, hogy csak egy testrészünk korrigálásával megoldhatjuk a bajt, de ezzel problémákba ütközünk.

Az izmaink egy teljes rendszer egészeként működnek és ennek a jobb működéséhez az egész szervezetünkkel szükséges dolgoznunk, nem csak a részekkel. El kell távolodnunk attól az elképzeléstől, hogy csak a konkrét problémákra és célokra irányuljon figyelmünk, mert nem tudunk segíteni azzal, hogy megpróbáljuk, csak beállítani és úgy pihentetni testrészeinket. A félig fekvő helyzetet az Alexander-technikában arra használjuk, hogy a testünket és gerincünket a leggyorsabb módon felszabadítsuk. A nyakat, a hátat hosszúvá és szélessé segítjük, közben az ízületek felszabadulnak a nyomás alól, az izmok is meghosszabbodnak, amik a légzésre is hatással lesznek. Mindezt éberen (nyitott szemmel) teljes tudatosságunkkal észleljük. A folyamat által könnyen összehangolódunk pszichofizikai lényünkkel. Az integritásunkkal olyan körülményeket teremtünk, amiből bármilyen aktív tevékenységet jól szervezetten tudjuk indítani.

Gyermekkoromban óriás nagy tollpárna habokban aludtam, úgy terült benne lágyan a fejem, mint a kagylóban a gyöngy. Amikor még baba voltam, nem tettek a fejem alá semmit, és jól aludtam. Természetesen a babáknak nincs szükségük párnákra, sem kényelmes puha matracokra. Pikler Emil gyermekorvos azt mondta, hogy a babának elegendő puha kötőszövet veszi körül a testét, ezért nem kell kibélelni az ágyát, mert a kemény felületen a babák jobban érzik a mozgásuk hatását. Felnőttként heti 40-60 órát töltünk alvással, és már csak ezért sem mindegy, hogy hogyan töltjük a pihenésre szánt időt.

Az első párnák Egyiptomból származnak. Akkoriban még díszítőelem volt, mert az alváshoz kőből vagy fából készült fejtámaszt használtak. A fejtámaszok helyét később a párna vette át. Elképzelni se tudom, hogyan lehetett rajta aludni, de az tény, hogy a gerincünk mobilis és rugalmas, alkalmazkodik bármihez, ezért alvás közben is fontos, hogy a ne terheljük feleslegesen. Minden emberi test egyedi, nincs egyforma gerincoszlop és izomzat, így mindenkinek a saját testi adottságainak megfelelően kell párnát választania. Valakinek a csontszerkezeti adottságok miatt görbe a háta és, ha hanyatt fekszik a feje túlságosan hátra esik, ilyen esetben természetesen kell támasz a nyaknak. Rengeteg ember ébred fájós derékkal vagy nyakkal, aminek az oka a túl magas párna vagy a nem megfelelő matrac. A magas párnák fokozzák nyaki gerinc összenyomását és akadályozzák az egész felsőtest és gerinc szabadságát, ha fej alá van polcolva. Alvás közben keveset mozgunk, de testünk szabadságának a megőrzése ugyanúgy lényeges, mint amikor ébren vagyunk és tesszük a dolgunkat. Saját magunkat kell igazítani a párnákhoz és nem a párnáknak kellene igazodnia hozzánk.

Manapság divatos az anatómia párna amit úgy reklámoznak, hogy a gerincnek megfelelő alátámasztást és kényelmet biztosítanak, ha megtámasztjuk a nyakat. Ezzel szemben a fej egyenletesen felfekszik az előre kialakított felületre, de inkább a tarkó alatt a nyak végétől kap támaszt a nyaki gerinc, ezért nyakunk és vállunk egy idő múlva befeszülhet a párnától. Legalábbis én ezt tapasztaltam.

Számtalan cikket olvastam arról, hogy milyen az optimális alvási és gerinc pozíció, ezért az anatómiai magyarázatokon túl inkább az érdekelt, hogy az Alexander-technika alapelveit ilyen esetekben hogyan tudom hasznosítani.

Számomra a kényelem volt a fontos, ezért több méretű párnát kipróbáltam, és ritkán tudtam nélkülözni. A puha vagy túl kemény párnától legtöbbször elgémberedett nyakam, és éjjel felébredve gyűrögettem a fejem alatt a párnát, bízva abban, hogy megtalálom a legjobb helyet. Később elkezdtem egyre vékonyabb párnával aludni, ami kezdetben furcsa volt, mert azt éreztem túl hátra került a fejem és megfeszül a nyakam. Ezért a furcsa érzés ellenére inkább a nyakamat szabadítottam fel a feszüléstől, és magamat rendezgettem, nem a párnámat. Aztán volt olyan, hogy többször felébredtem az éjszaka amikor karomat a fejem alatt tartottam, a nyakamat előre feszítettem. Ez egy megszokásom volt, ami miatt gyakran úgy ébredtem, hogy fáj a vállam. Ezért, hogy rajta csípjem magamat, amikor ezt csinálom elkezdtem ezt tudatosan figyelni, és egy idő után annyira kiélesedett a figyelmem, hogy felébredtem rá az éjszaka.

A magunkra irányított figyelmet, nemcsak éberen végzett tevékenységekben lehet alkalmazni, hanem kretívan át lehet vezetni az alvási szokásaink megfigyelésére is. A testünkre hangolódva érzékenyíthetjük a figyelmünket, és felébresztheti a kíváncsiságunkat, hogy hogyan teremtethetjük meg saját magunk a feltételeket a testünk pihenésére. Én például fokozatosan észrevettem, hogy alvás közben nyitva marad néhány szempontja a tudatosságnak. Az optimális alvási pozíció csak egy statikus kép marad, ha nem fűzzük össze a saját érzeteinkkel, így elgördíthetjük az akadályokat alkalmazás kereteiben belül.

Az Alexander technika nagy múltra visszatekintő mozgás újranevelő módszer, mely az egész emberen keresztül tanítja meg, hogy a mentális és fizikális megszokásaink hogyan hatnak ki jelenlétünkre és testtartásunkra. A technika elsajátítása egy tanulási folyamat, amiben aktívan megfigyeljük a reakcióinkat azért, hogy tudjuk mikor és hogyan avatkozunk bele a mozgásunk természetes folyamatába.

Egyéni és csoportos foglalkozás kereteiben az Alexander-technika alapelveket alkalmazzuk a mozgásban. Fejlesztjük a testtérképünket, tükrök, képek és az érintés segítségével megtanuljuk érzékelni, felismerni és újra integrálni testünk legapróbb összetevőit és azok működését a mozgásban.

Mozgás és tánc életem korai szakászától kezdve jelen volt az életemben. Ének-Zenei tagozatos iskolai éveim alatt a Magyar Rádió Gyerekkórusának és a Rajkó Művészeti Alapítvány néptánc és klasszikus balett tagozatának elkötelezett tagja voltam.  

Az emberek életminőségének a javítása életpályám meghatározó iránya lett már a pályaválasztásom kezdetétől. Egészségügyi Érettségi megszerzése után konduktív pedagógiát, később alternatív gyógyászatot, masszázst és gerinctornát tanultam, amit hosszú ideig gyógyászati központokban gyakoroltam. Ez az időszak nagyon fontos tapasztalatszerzés volt számomra arra nézve, hogy a tevékenységemben hangsúlyossá váljon az, hogy ne anatómia rendszerként tekintsek a testemre, hanem belső tapasztaláson keresztül ismerjem meg. Munka során tapasztaltam, hogy krónikus izomfeszültséget egy ideig lehet kezelni masszázzsal és tornával, de az okok feltértérképezése nélkül a panaszok visszatérnek. Az egyoldalú terhelés okozta derék és vállfájdalom a masszőr munkámból kifolyólag visszatérő problémám volt, mert túl sok és hosszan tartó izomerőt kellett kifejtenem. Az Alexander-technikát 2012-ben ismertem meg. Rövid időn belül tapasztaltam, hogy panaszaim csökkentek és később hatással volt a munkám okozta megterhelések csökkentésére is, mert tapasztaltam, hogy mely testhelyzetek hatnak megterhelően a szervezetemre. Az Alexander-technika eszközt adott arra, hogy felismerjem azokat a testhasználati szokásokat, amik a lelki és testi feszültség hatására akadályoznak a szabad mozgásban. 2014-ben a Budapesti Alexander-technika Tanárképző Iskola növendéke lettem és az iskolai évek alatt az Alexander-technika alkalmazási lehetőségeit vizsgáltam a munkámban. Diplomamunkám témáját annak szenteltem, hogy hogyan alkalmazható az Alexander-technika masszőr szakmában. Tartottam továbbképzést csontkovácsoknak, gyógytornászoknak és masszőröknek. Az Alexander-technika Tanárok Egyesületének tagjaként részt veszek szakmai napokon továbbképzéseken nemzetközi tanárok vezetésével. Gyakorlója vagyok egyéb testtudatra alapozó mozgásnak és táncnak, mint a Ideokinezis, Kontakt Improvizáció, Body Mind Centering és Autentikus Mozgás. A tapasztalást a tanulási folyamatba beépítve a technika eszközt ad saját magam és a körülöttem lévő világ érzékelésére, hogy a test minél teljesebb és finomabb hangszerré váljon.